Arsenal -a hét csapata-
Az Arsenal története akkor kezdődött, amikor a Woolwich Arsenal Lőszergyár dolgozóinak egy csoportja úgy döntött, hogy futballcsapatot alakít 1886-ban. A klub a Dial Square név alatt játszott. Az első mérkőzésük egy 6-0-s győzelem volt az Eastern Wanderers ellen. Nemsokkal később Royal Arsenalra változtatták elnevezésüket és a csapat folytatta barátságos mérkőzéseit és a helyi kupaversenyeken szerepelt az elkövetkező néhány évben. 1891-ben a klub professzionális szintre fejlődött és megváltoztatta ismét a nevét, most Woolwich Arsenalra, végül 1893-ban csatlakozott a futball ligához. Az első világháborút követően törtek fel az első osztályba, ahol a mai napig szerepelnek. Mára az egyik meghatározó csapata éppúgy Európának, mint Angliának. A második világháború megállította az Ágyúsokat a menetelésben. Az Arsenal bajnok lett az 1947/1948 és az 1952/1953-as szezonban, FA Kupát nyert 1950-ben és második lett 1952-ben. A 60-as évek kevesebb sikert hoztak a trófeák szerzése terén. Bertie Mee 1969-70-ban megnyerte az Arsenal eslő nemzetközi trófeáját az Anderlechtet 4-3-ra a két fordulós Fairs Cup döntőjében. A folytatás még ennél is jobb volt. Az Arsenal csapata olyan játékosokat tudhatott soraiban, mint Charlie George, George Armstrong, Ray Kennedy és a kapitány McLintock. Az 1970/71-es szezonban Bertie Mee tanítványai dupláztak, azaz megnyerték a bajnokságot és az FA Kupát ugyanabban az évben. 1986-ban George Graham, tagja az 1971-es duplázó csapatnak, átvette a menedzserséget Don Howe-tól és dicsőséges napok következtek. Az Arsenal megszerezte első Ligakupa győzelmét 1986/87-ben, két évvel később megnyerték a League Championship-et, 1990-91-ben pedig újra bajnokok lettek mindössze egy vereséggel, egész szezonban. Megnyerték az FA Kupát és a Ligakupát 1993-ban és egy európai trófeát, a Kupagyőztesek Európa Kupáját 1994-ben. Mindazonáltal Graham hírneve bemocskolódott, mikor kiderült, hogy jutalékokat szerzett egyes játékosok leigazolásával. 1997/98 volt Arsène Wenger első szezonja, amikor is az Arsenal történelme során másodszor duplázott és a mester megkapta a Carling Év Menedzsere címét. Dennis Bergkamp is nevezve volt Év Játékosa címre. Emmanuel Petit és Patrick Vieira pedig világbajnok lett Franciaországgal. 2001/02-es szezonban harmadszor duplázott az Arsenal. Az Arsenal veretlen maradt hazai pályáján a teljes évadban.[7] Ez is közrejátszott abban, hogy Arsene Wenger nevezve lett Barclaycard Év Menedzsere címre, miközben Robert Pirèst az Év Játékosának választották. A 2003/2004-es szezonban az Arsenal visszahódította a bajnoki címet egy csodálatos veretlenségi sorozat keretében, amikor is a klub az év során egyetlen vereséget sem szenvedett el. 11 ponttal végeztek az élen a második helyezett Chelsea előtt. A 13. bajnoki cím elnyerése során számtalan rekordot döntött meg a csapat. 2004 augusztusában megdöntötték a Nottingham Forest leghosszabb ideig tartó veretlenségi sorozatát az angol futball bajnokságban. A 2005/2006-os bajnokság volt a klub utolsó évada a Highbury-ben a klubnak 93 éven át otthont biztosító stadionban. Az Arsenal Highburyben elért eredményei: 2010 lejátszott mérkőzés során 1196 győzelem született, 475 döntetlen és mindössze 339 vereség. 4038 gólt lőttek az Ágyúsok és 1955-öt kaptak. A szezon csúcspontja, az volt, hogy be jutottak a BL-döntőbe ahol a Barcelona 2-1-re búcsúztatta őket. A 2006/2007-es szezon volt az utolsó az Arsenal élő legendájának Thierry Henry-nak! 2013-14-ben sok évnyi várakozás után végre trófeát nyert a csapat, meghódította az FA-kupa serleget, majd egy évvel később címvédőként nyert. Arséne Wenger szerint az idei nagyon sikeres szezon lesz.
- Nincsenek hozzászólások.
